vasárnapi naplók

mintha évek óta, de csak elkezdődöm

Felnőttünk és félelmetesek vagyunk, könyörtelenek, veszélyesek és elveszettek.

(Albin Egger-Lienz - Finale, 1918)

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

ma van a tavasz második napja, már besüt a reggeli órákban egy kis napfény is az ablak mellett a falra. beszélek a süket macskának reggel, mondom, ne haragudjon, el kell mennem. mondom neki az első napot, még kelenföldön, az első reggelt pontosabban, amikor velem feküdt még egy nő, aki már nem (pedig milyen sokat feküdt velem), arra ébredtem, hogy egy kis fehér szőrgomolyag nyávog nekem és nyomja bele a kis tűkarmait a mellkasomba. szóval magyarázkodom, az nekem úgyis mindig jól ment. el kell mennem bohumil, itthagylak, muszály, sajnálom (na de ez nem a hrabal könyve). és pont most (szerda) olvasom a literán valakitől, aki egyébként ebben a házban lakik, sokszor látom a kerékpárjával, hogy búcsúzni annyi, mint megmondani hova megyek és mikor jövök vissza.

ülünk az ágyban és megint osszuk a semmit, akkor azt gondolom hirtelen, hogy kész benji, mostmár férfinak kell lenni, nem mutathatod neki tovább, hogy milyen elesett vagy így, az nem jó senkinek, pont. akkor azt mondom: najó. most reggelizünk, tusolunk egyet, kávézunk, szeretkezünk egy nagyot, fogod a dobozodat és elmész és vége. március 9, délig vége, de úgy válunk el, hogy csak szünet (pedig tudjuk, hogy nem).

aztán szombat estétől hétfő hajnalig kétségbeesett amfetaminfutam. nem jó, a hétfő pedig még rosszabb, nem tudom milyen a heroinelvonás, de talán kicsiben. másnaposan spuritól, bortól, fűtől, sörtől, szerelemelvonásban. ezúttal tényleg elvesztettem mindent és elsirattam mindent, újra a halottakat, újra az Istent, újra a punkokat, újra és újra és újra. elvesztettem a fejem, megettem a szívem, sötét sarokban, vicsorogva.

csütörtökön elindultam a kijárat felé mégis, az egyetlen még lehetséges kijárat felé, amit ismerek, tudok, és ezúttal tényleg új emberként jöttem ki az aluljáróból, pénteken, ismerős utcák, tavasz, fény, otthonos másnaposság, hazafelé egy szép nőtől. könnyen és keserű-boldogan. mert emlékszem, valamikor ezekért a pillanatokért éltem, ezek a pillanatok jelentették számomra a boldogságot és bárki bármit gondoljon, boldog is voltam. és nem így, utólag visszagondolva, hanem ezt akkor is tudtam.

szombat este megkeresem mégis, elmondom a hetet. és persze szebb mint valaha. máris félek, hogy visszaesek ezután a hétfőbe. szeretkezünk, velem alszik. beszélgetünk. ezúttal nem osszuk a semmit. vasárnap reggel szeretkezünk, kávézunk, elfelejtem, hogy van még egy kevés zakuszkám a hűtőben neki, a reggeli elmarad, de bort is iszunk, koccintunk ránk, mert mostmár szakítunk is, még elkísérem a királyutcáig, miután elválunk, még visszanézünk egymásra kétszer, szebb mint valaha, ez van, március 18, 1944, kitörik a vezúv. 2011, július 13, 23 éves lettem és nézzük a vezúvot mariglianóban. és milyet is szeretkeztünk akkor.

nem esek vissza a hétfőbe, inkább szólok ának és jének, kimegyünk kelenföldre, még egyszer betépni a töltésen, emlékezni, dobozos sörrel koccintani a nőkre. este punkkoncert, helyben vagyunk.

megmondani hova megyek és mikor jövök vissza annyi, mint megmondani, ki vagyok.

körútra megyek. felkeresem azokat a helyeket, két bejegyzéssel ezelőtt. leteszem az alapokat, mert megváltozott minden. befejezem a mondatot halott barátaimról, magamról. róla. egy nőről. minden nőről. új mondatot kezdek. úgy kezdem, hogy benji vagyok.

az a tarajas punkgyerek, aki ült abban a kocsmában és vigyorgott annak a nőnek, a pólóján a felirattal: casanova's not dead.

az a taknyos lochcarronban, aki felnézett a hegyekre, hadonászott egy fadarabbal és skót szabadságharcosnak képzelte magát.

az a zsíroshajú rokkergyerek, akivel állandóan gond volt a suliban és kibaszott makacs volt, haragudott a világra nagyon.

az a felületes műveltségű kamasz, aki mindig mindent jobban tudott.

az a tizenhárom éves papfióka, akinek bűntudata volt a maszturbációtól.

az a tizenöt éves lázadó, akinek nem volt bűntudata semmitől.

az a húszéves emigráns, akinek öngyilkos lett a legjobb barátja.

az a csövespunk, aki vigyorgott mindenkinek, aki megnézte az utcán vagy beszólt besztercén, vásárhelyen, kolozsváron satöbbi.

az a költőgyerek, aki 2007ben megnyerte az első díjat a miskolci deákpoézis versenyen és kivonult kockás gatyában, szakadt tornacipőben, szétálló tarajjal átvenni, amit ezekkel a szavakkal adtak át: punk's not dead, gratulálok.

az aki azt mondta neked a pultnál, mikor a keserűségedben egyedül voltál, hogy támaszkodj csak meg és a kurva sörödnek örülj, mert ha rosszabb lesz, akkor jobb is lesz és pont.

az a farkaskölyök, aki minden nővel tudta, hogy vége mielőtt elkezdődik, kivéve kettőt. vagy hármat. már nem is tudom.

az osztály lúzere, teli pattanásokkal.

az kedves fiú, aki úgy értett a tested nyelvén és utána órákig beszélgetett veled.

az a részeges fasz, akinek fel se állt.

az a zavart fiú, akinek először kiszolgáltattad magad teljesen és aki ezzel aztán vissza is élt, féltékeny fasz lett, birtoklásvággyal, pedig soha nem akart az lenni és nem így, pedig az elején miatta hittél el minden gyerekmesét.

akivel végigheverésztél egy nyarat, egy kis szobában, ahova telibe jött fel a nap, a kávé félnapig tartott legalább és nem akartál máshol lenni soha többet.

akitől kaptad a száz év magányt, amit megtömött pipacsokkal és akinek több mint fél évig tartott, hogy bevallja, szeret, és amikor bevallotta, éppen alig voltatok magatoknál, részegen, betépve a blahán, utána sokáig azt hitted, hogy csak álmodtad.

aki egyedül ül egy kocsmában kolozsváron.

akivel megegyeztetek, hogy bejárjátok a világot üres zsebekkel, de ő elment, te pedig úgy döntöttél, véget vetsz a dolgoknak. azóta is egyedül járja a világot.

velem kiabáltad reggel a kocsmatúra után, hogy breakfast in america...

én is ott voltam, amikor volt a time of your life.

megyek kolozsvárra és többé nem jövök vissza.

jövök majd budapestre és olyan lesz, mintha először.

körútra megyek a szerelemért, a szerelemtől messzire. megyek, meg kell még néznem a napfelkeltét stratford-upon-avonben, mert egyszer megígértem valakinek. megyek, mert hív a paranoia és esik szét végre a világ. megyek, mert le kell vezekelnem öcsi halálát, iacov halálát, tudor halálát, le kell vezekelnem az örökségem, a hagyományt, a káoszt, a könnyűséget. a hibáimat. ki kell érdemelnem mindent újra.

különben is, itt még rengeteg nővel le kell feküdni.

nem tudom, mikor jövök vissza, de meg fogom menteni a világot és utána haza fogom vinni a nőt. watch me.

megmondani ki vagyok annyi, mint búcsúzni.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

ha azzal kezdeném a történetet, hogy ma van a tavasz első napja, már besüt a reggeli órákban egy kis fény is az ablak mellett a falra, ez pedig jó, mert hamarosan útra fogok kelni, így tovább, elmondanám, mi is történt a hétvégén, a múlt héten, megtalálnám a részleteit keddi szemmel, három év múltat, hét év múltat, lerajzolnám neked a változást - akkor ez lenne az igazság.

ha holnap kezdeném, azzal, hogy ma van a tavasz második napja, tegnap már besütött és így tovább, elmondanám, megtalálnám a szerdai távlatot - akkor az lesz az igazság.

ma kedd, holnap szerda. ez van.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

nincs sok új, Öcsi. az öngyilkosság még mindig az egyik legésszerűbb megoldás. gyűlölet van most is az országainkban, pénzbetegség, hazugság, üresség, reménytelenség dettó. bár otthon szép nagy tüntetések vannak, meg egyébként sok ilyen megmozdulás szerte a világban, izgató, tetszene is neked, a kétségbeesés érzése somfordál a hatalmasok utcáin. szerintem tényleg közel van a világvége, de lehet, hogy csak nagy formaváltások idejét éljük. lehet te erről többet tudsz. (összeszorítom a fogamat, úgy mondom gondolatban: kellene beszéljünk. kellene meséljek, te is, meg kellene beszéljük. ez hiányzik a legjobban. Isten tudja, nem volt és nincs még egy ilyen közös oldalam valakivel. kivéve Csongort, de az más nyelv.) kiváncsian várom a halálom. mostmár tudom, hogy nem leszek öngyilkos, bár egy csöpp esély még mindig van arra, hogy majd az önpusztítás. remélem (szemlesütve) nem. mit mondhatnék? vannak az életemben nagyon boldog pillanatok, de általában ezek is fájdalommal járnak. ám az nagyon rossz, amikor a fájdalomból kimarad az önirónia. még mindig meghatnak a szokásos közhelyeim, a kávé-cigi-reggel, a történet, a pornó. a szépség egyre kevésbé, pedig szeretném. néha még leveszem petri györgyöt, bodor ádámot a polcról, néha hallgatom a régi punkot, skat, satöbbit. esz meg a kibaszott nosztalgia. rengeteget írtam már neked, de még nem állt össze. túl sokat tépek az emlékedre. sokmindenre rájöttem. három éve nem láttalak. már nem iszom annyit. egyre nehezebb rád emlékezni. hogy felhívjalak és mondjam, gyere egy sörre. ott van most is a hangod, mielőtt kattan az üzenetrögzítő. nagyon hiányzik az, ahogy beszéltél. a szövegeid. ahogy előadtad magad. meg a járásod, a vodka a kezedben. ahogy nevetsz. a természetességed. mit nem adnék érte. az eddigi életem legzavarosabb idejét kavartad fel még zavarosabbra, így telik több, mint három évem. még mindig van lecsapódnivaló, meg sokan aggódnak értem, de azért elkezdődött valami új bennem és lassan egyre többen vannak a biztos pontjaim. hántom le lassan a rámrakódott félelmeket, visszatapadnak, hántom tovább. azt hiszem, hamarosan el fognak dőlni bennem dolgok. iszom a teát, reménykedek. vannak terveim. röviden ennyi, ma három éve és egy napja gyászollak. a vonatot, a sört, egy nyári beszélgetésünket. meg fogom nézni a helyeket, ahol ültünk annyit. én is aggódom mindenkiért. van akivel alig találkozom már, el kéne menni mureşbe is. már 25 lennél, ha élnél. remélem jól vagy. Iacovnak üzenem, hogy tartozik egy sörözéssel, Tudornak, hogy trebuie să ne "regăsim", găsitorule. ne felejts el, és majd hozok neked százas winchestert. Isten áldjon, barátom.

ölel
benji.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

s akkor azon kezdek gondolkodni, mi kell nekem belőlem, és ez is végsősoron mekkora egy ótvaros közhely, kivagyokén, blabla, elvagyok tulajdonképpen, hol így, hol úgy, nembánom, én bizony szeretem az erőszakot is, és szeretni is nagyon tudok, veszekszem, földhöz vágom a telefont, leütök egy kukát, kimentem a kártyát, megölelem a szép szerelmemet, vizelek a körúton egy kirakatra, kezdjük elölről, ordibálunk, hazahoz, esek szét, levetkőztet, ágyba rak, alszunk piagőzben, felkelünk, tovább veszekszünk, kibékülünk, szexelünk, fekszünk a földön és bámuljuk a plafont, nevetünk magunkon és mi a fasz, ilyenek vagyunk, ember hülyeség a neved, te édes, te fenséges, te rongy, te állat, te sötétség, te paradicsom, te angyaldémon, így írta egyszer nekem sms-ben a legszebb nő a világon, és mindennap párbajozni kell magunkkal, nemes dolog, mondhatni, be kell osztani a pénzt is, vagy csak el kell inni, meg kell alázkodni, szidni a rendőröket, megbocsátani, mik is lennénk nélküle, emlékezni hülye halottainkra, kiülni az erkélyre és elszívni egy spanglit alkonyatkor, táncolni az őrület szélén és visszarántani egymást, magunkat az utolsó pillanatban, imádkozni, olvasni vergiliust, néha csak a hangzásért, olvasni bármilyen verset, csak a szavakért, nem odafigyelni, vagy odafigyelni, elolvasni százszor, munkát keresni, rohanni az esőben, olyanokat írni a szerkesztőségnek, hogy jöjjön már végre a tavasz baszki, elfelejteni a félelmet és hülyeségeket csinálni, ordítani, hogy NEM KELL NEKÜNK MÁS, CSAK GÁZ!, szaladunk hívőkkel, hitetlenekkel, hitszegőkkel összesen, mert mind azok vagyunk, harcolni a hagyománnyal majd helyet találni neki, a múltunkkal, a barátainkkal, a családunkkal, a szerelmünkkel, az Istennel, a képeinkkel valami szoba falán, rendet rakni, aztán az egészet szétszedni, várni valami véletlenre, hazudni, vallani, kifogni az aranyhalat, énekelni ezen a földön valami fáking rakendrollt, elveszíteni mindent és utána felállni, többet ér az út és őszintébb a hülyeség, úgy gondolom, így állunk össze, betörni az orrunkat, meginni egy sört, csalni és hűnek maradni, ringani a sírig, újra és újra elbaszni, az egésznek a végén meghajolni, mint sid vicious, én hálás leszek életem végéig, bármi is jön, ezt kérem már eldöntöttem, motherfuckers, és tudom, hogy egy fasz voltam sokszor, de nem akartam igazából soha rosszat senkinek, akiket pedig szeretek és szerettem, azokat mindig is fogom, elvégre jó, ha standardjaink is vannak, ezek az enyémek, disznóól, rendrakás, hála, itthagyott darabok a szívből, válogassuk meg függőségeinket, mondjuk meg magunknak mindennap, kiafasz vagyunk, és ne essünk el soha, ja és még azt akartam mondani, hogy akik gyáván bántják a szeretteimet, azoknak visszatartom a bennem lakozó őrült punk pszichopatát a kellő időre, és tudod szívem, iszonyúan szeretlek, jól és rosszul, úgy ahogy vagyunk. ha valahonnan elmegyek, egy részem maradni akar mindig, és ez rendben van, ott vannak mind bennem, viszem őket.

(ui: when there's no-one left to fight,
boys like us don't shine so bright,
soon as i see the dust settle,
LET'S GO OUT AND FIND SOME TROUBLE!)

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Ma felébredtem fél hét után, elkaptam végre a kurva virradatot, ezt az én mindenkori csendemet, ahová néz a mi kelenföldi erkélyünk, és kávé és cigi és írtam verset is, a tengerről és a kezdődésről, és nem, nem voltam annyira elégedetlen, meg olvastam, európa rádió, petőcz andrás, és késve megérkeztem az astoriára, ahol várt engem az én pannim a kimosott ruháimmal, és mcdonalds és az örök turiszt büfé, két sör plusz egy fröccs, ahogy szeretjük egymást mi ilyen kocsmákban, néztük mennyi dolgunk van és hulldogál a hó megint, kezdődünk megint, már nincs sok a tavaszig, aztán még egy szál cigi, szokás szerint, ugye, az én pannimat elvitte a metró, és még benéztem a könyvudvarba, vettem megint két könyvet, jött egy boldog sms, aztán rettentően kellett pisilnem, így hát átugrottam a bürger kingbe, lekéstem egy 47est és egy 49est is és felszálltam a következő 47esre, a kálvinon pedig valaki felszállt és nagyon megnézte a könyvet, amit lapozok, vagy csak úgy éreztem, de felnéztem és darvasi lászló volt, kezében egy magvetős zacskó, továbbállt az ajtóhoz, de akaratlanul is a szemébe néztem és elmosolyodtam, mert az járt a fejemben, hogy naigen, vele szívesen elbeszélgetnék, dehát mit is lehetne mondani így, szóval csak elmosolyodtam és arra gondoltam, hogy üdvözlégy darvasi lászló, hogyvagyunk, azt hiszem, rájött, hogy felismertem, ennek következtében (vagy másnak következtében) le is szállt a fővám téren, és én arra gondoltam, hogy üdvözlégy sok ember a 47esen, hogy vagyunk, és olvastam tovább láng zsoltot, az ég madarait, ahol éppen a szív összerezzen, ha fenyegető jóslatokra gondol, és ahol azokról van szó, akik a föld alatt élnek, majd a sárbogárdi úton észrevettem, hogy már csúszkálni lehet a havon, csúszkáltam hát, erre az úton hirtelen kilencven fokban elcsúszott és keresztben csúszott tovább egy szembejövő autó, de hálistennek épp nem jött a másik irányból semmi, így hát lassan visszafordította magát és elrobogott, eldobtam a cigit és arra gondoltam, hogy ma este még kiülök majd az erkélyre, pokrócba burkolózva, egy forró hársteával és majd arra gondolok, hogy üdvözlégy hófödte kert, kelenföld. és hogy persze bármi megtörtén(h)et.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

...vigasztaló esetleg

valami halad

jönnek a fények

nem tudja aki halott

ahogy illeszkednek a hajhagymákhoz

az álmok és a számok

borús bizsergés

haladó hiány nagy lövés

el kellene engedni a világmindenséget

mostmár

mondta a görög madár

a fák szélmosta homlokán

rohanni kéne újrakezdeni

itt egyedül vagy itthon

nem mindenki hiányzik

de kéne még egy sör is

valami erőszak rendberakjon

ülni valami vonaton

tudni nincs jegy nincs kegy

és ebbe bármi belemegy

hol is vagyunk

inni inni végtelen

ahogy a rend a testbe lenn és fenn

kijátszik magára mutat

látod itt vagy

de elég kemény lélek

sosem egészséges

de talán elégséges

bevallom rohantam nagyon sokat

ingattam fejem

ahogy a szív magával matat

el is cseszhetem

de most olyan mintha tavasz

borongó rude boy-ok

halálok évadok

valahol isznak a punkok

minden szó a visszhangtól dagad

szerelmes szólamok

(valaki valahol azért vár)

ez egy régi folyamat

a rozsdák eléggé boldogak

valamely testben

"gyere el egy sörre

otthon valahol messze"

egészen egyszerű

hogy "minden rendben"

néha túlzásba viszem

a romantikát

de mostmár

ki kéne szállni

valami partra

lereagálni

hol is vagyunk

csikkvillanásban

milyen is egy tiszta fej

amit az ember könnyen elterel

vissza is felel

na meg a reggel

ott ül és néz a fröccsével

mint egy liturgia

sánta költő

morgó kutya

ide-oda seggel.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

ismerkedem magammal mostanság és vele, valahogy vagyunk. példázatok vannak a szívben, markoló angyalok. a dolgok igen konkrétak, az újrakezdések vannak. valahogy lesz. a kínai vándorok az örök élet virágát keresték, és nem találták meg. de véletlenül rábukkantak a krizantémra. a krizantémról azt tartják, megfiatalít.

életem albumai sűrűsödnek bennem és fájnak és csönd van a reggelekben. megint valahol az elején, rakosgatni kellene. betont kavar a fáradtság, félelemmé hidegül és ő, akinek ma örömnapja van, hirtelen kézenfog. és elmondja, idióta fasz, itt vagyok. 111 napja itt vagyok...

ahogy a dolgok (eső, kávé, vonatok, szívek) valahogy lesznek.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

és el fog telni hosszú hosszú idő, el fog telni és járni fogsz, járni, nézni a némafilmes ablakokon, nézni egy Lothlórient, nézni valami sokat, valami újat, mondani, mondani el történetet, mondani, hogy hol is tartunk immár, hogy minden ami van és minden ami nincs és minden ami sír és minden ami nevet, ez egy hosszú folyamat, 1988-ban nagyapád mérleget csinált 88 évesen, erre születtél te, 1991-ben valahol felnyílt az ég, valahol majd otthon vagy, erre gondolsz, gondolsz az erdőkre, cigarettacsikkekre, szeméremszőrzetre, Házsongárdra, milyen is egy név, Házsongárd, mintha csendes armadák vonulnának, vonulnak is, gondolsz Kelenföldre, gondolsz arra, hogy ősz van, hogy ez kikerülhetetlen, hogy soha nem gondoltad volna, nem gondoltad volna, hogy engedni fogsz az ősznek is egyszer, hogy kimondod ezt is, gondolsz cseplinre, gondolsz arra, hogy olyan nagy ez a szomorúság, gondolsz elsőmondatokra, reggelekre, gondolsz Tom Waitsre, évekre, a gyertyákra, amiket gyújtasz csendesen, gondolsz arra, hogy majd várni fognak, hogy körutat teszel a temetőben és ennek van eleje, vége, folyása, gondolsz azokra, akiknek nem gyújtottál gyertyát, eszedbe jut, hogy várj/ várj/ várj türelemmel/ hic et nunc. et semper, eszedbe jutnak még novemberek, eszedbe jut, hogy volt úgy, minden más volt, eszedbe jut, hogy sose halunk meg, hogy a karodon le van írva, hogy rude lions never die, és volt egy valaki, aki kitalálta, hogy ez tulajdonképpen arról szól, hogy már meghalt ez a rude lion, pedig csak tippelt, eszedbe jut, hogy nem tudod te sem, mi az, hogy never die, mit akartál egyetlen tetoválással gyorsan kiírni, eszedbe jut, hogy van ez a Kolozsvár nevű hely, mintha lenne benned valami haza, és mik voltak ezen a Kolozsváron, eszedbe jut egy hajnal, egy hosszú hajnal, sok hosszú hajnal, ahogy egyszer egy üveg vodkával, hányszor is, egy üveg vodkával, a Matyitéren, Öcsikével, bevallottátok egymásnak ebben a hajnalban, hogy tulajdonképpen még van fejenként 5 lejetek, amit cigire tartogattok, akkor még annyi volt egy doboz cigi, hát bazmeg, igyuk el, majd lesz cigi, majd lesznek rasztás angyalok, majd lesznek halottak, majd lesz üdvösség, valami hely, ahol mindenki ott van, az egyetlen dolog, amiért sírtál minden szomorúság előtt is, hogy mikor lesz mindenki ott valahol boldogan, majd lesz tánc, tangó Kolozsváron, majd lesz lemondás, majd lesz nyugalom is, majd lesz emlékezés, majd lesznek csöndes reggelek, ahol lesétálsz egy doboz cigiért az utcaaljba, történet lesz, de valami egészen másra gondoltál, nem is tudod, mire, hogy majd lesz félelem, lesz virágtapétás konyha, lesz idő, ami önmagára koppan, lesz jövő, majd lesz fordulat, fordulata a megszokásnak, fordulata a szívnek, lesznek szopások, lesznek színházak, lesznek kávétlan reggelek, majd lesz út, lesznek hosszú levelek, amikben maszatol valaki a könnyeivel, majd lesz rosszabb és lesz jobb is, mindig, ezt azért tudtad, mondtad is szorgosan, lesznek majd állomások, hajhullató déjá vu-k, lesznek ébredések, lesz eltévedés, lesz visszatalálás, emlékezni fogsz arra, hogy amikor gyerekként eltévedtél az erdőben, mindig féltél nagyon, de sose sírtál, sose hitted el, hogy nem találsz ki innen, sose, lesznek olyan mondataid, hogy tulajdonképpen mindegy, mi lesz, és olyanok is, hogy nem, kurvára nem mindegy, lesz valami majd a nézésedben, lesz valami nézés, ami levesz a lábadról, lesznek, igen, lesznek majd olyan dolgok is, amikkel sose számoltál, vársz majd türelemmel, lesz majd egy söröd és lesz majd pár szál cigid, lesz majd egy idegen nyár, lesz majd, hogy el kell mondanod valami krédót, lesz majd este és lesz majd reggel, emlékezni fogsz, és lesz majd, hogy jó lesz felkelni valaki mellett, jó lesz felkelni arra, hogy szuszog és álmában beléd kapaszkodik, lesz majd, hogy nem fogod érteni sosem, mire fel áldott meg ilyen kegyetlenül valaki, lesz majd, hogy csak csodálkozol, és nem fogod érteni, mert nem tartozott bele azokba a gondolataidba, hogy talán valamit érdemelsz majd, lesz majd ez a könnyű és nehéz, ez ott a gyomorban, lesz ez a nyugalom, lesz ez a sz. gondolsz majd a tengerre, ahogy álmodban elönti Budapestet.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

vicces talán, hogy előbbi bejegyzés az, ami. én a diktatúrától befosok, vagy feldühödök, de a demokrácia (vagy ami ma van itt), néha az az érzésem, egyenesen az ördög maga...

mint tudják vagy nem tudják, idén júniusban érettségiztem, végre, mondhatni, hiszen volt úgy, nem is olyan régen, hogy nem akartam én olyat, meg türelmem se gondoltam, hogy van olyanokkal bajlódni. és ugye, mennyi minden történt két év alatt. itt budapesten, ott kolozsváron, többnyire, de nagyváradon, marosvásárhelyen és máshol is.

mondhatni, azt is mondhatni, gyökeresen megváltoztam. undorító szavak, és mégis. mindenesetre nagyon sokat tanultam, veszítettem, nyertem, féltem, csalódtam, elkezdtem hinni, talán bátrabb is vagyok, önmagammal szemben. járások helyeken, Öcsitől Jancsó Noémiig, a punkoktól cseplinig, a díváktól valami emberfeletti nyárig, a nosztalgiától az elengedésig, a kötettől a Nappali Menedékhelyig, a glettolástól az érettségiig, a vonatoktól a buszokig és így tovább. nincs minden rendben, de mérhetetlen erővel alakul minden, nincs minden rendben, de van, akinek elhiszem, hogy igenis minden rendben, és ő elhiszi nekem, és azt is, ha nincs, és én is, rendezünk így valami őszi allét.

(pontosan egy évvel ezelőtt a deáktéren üldögéltem, ákossal, gáborral, hágennel, még akkor meleg volt, még csak vártuk az őszt, még nem volt, ákosnak hozott egy szendvicset valami lány, egyik szeménél volt valami horzsolás, néztem, milyen jól áll neki, meg egyáltalán, milyen nő ez, gondoltam, meg is kérdeztem, mi történt az arcával, mondta, részeg volt és elesett, csöndes méltóság, elnyelő szemekkel, mintha valami nagyon súlyosat hordozna magában, és talán szenved is tőle, de mégis, mennyire tud lenni ott, ahol van, hogy tartózkodik csöndesen, miközben odaadja magát mindenestül, szabad préda, embereknek, napnak, például éppen ennek. ijesztő volt és megkívántam, pontosan egy éve, azóta ismerkedünk, rosszul-jól, néha most is beszarok tőle, talán néha ő is tőlem, és így tovább)

arról akartam most beszélni, hogy a magam felelőtlen, lusta módján, sok szarral bennem, de eljutottam az érettségiig, nem kevés türelmét felemésztve azoknak, akik mellettem voltak ebben, és ez elsősorban a Külvárosi Tankör. Az iskola, ahova jártam, az az iskola, ahol valóságos hús-vér példáját láttam annak (és az én esetem kutyafüle emellett), hogy miként lesz valaki befelé forduló, radikálisan antiszociális emberből nyitott, életvidám, kommunikatív ember, hogy miként kezdi el olyan valaki érteni és falni a könyveket, aki nemrég alig vett könyvet a kezébe. és még sorolhatnám. ez az iskola számomra nemcsak felnőtt(!) közösség volt, hanem minta arra, hogyan lehet egy közösséget éltetni, gondozni, nézeteltéréseket, felvetülő problémákat megoldani, és egyszersmind végső bizonyítéka annak, hogy háttér, származás, nevelés, ízlés és minden más különbözőséggel együtt igenis lehet ugyanúgy összetartani, egymást segíteni, egymást kiegészíteni, mint a legmeghittebb családi körben. Megtanultam, hogy bármennyit tudok, hiszek, vagy értek, bármennyit éltem, ember vagyok és emberekre van szükségem, akik nélkül bizony csak fing vagyok a szélben.

a múlt héten tudtam meg, hogy megszűnt az iskola. én is és sokan mások drukkoltak neki, hozzátenném azt is, hogy a tavalyi évadot tanáraink jóformán fizetés nélkül csinálták végig velünk.

köszönöm nekik. mert nem tudom hol lennék nélkülük, annyi bizonyos, valahol egészen máshol, talán budapestre se jöttem volna, mert minek, talán érettségi bizonyítvány, deáktér, horzsolt arcú csoda nélkül.

(a továbbiakban idézem Czikora Györgyit, az iskola alapítóját és igazgatóját:)

"Mottó:„Aki
iskolát épít, jövőt épít (Arató Gergely államtitkár, 2009. október 10.-én,
elhangzott a szatymazi kistérségi iskola avatóbeszédében)



Megszűnt a Külvárosi Tankör Középiskola



Az iskola azért alapíttatott, mert már a rendszerváltás
idején világosan látszott, hogy sok olyan fiatal volt/lesz, akinek a
hagyományos formális oktatási rendszer nem megfelelő. És mivel az is várható
volt, hogy a piacgazdaságra történő áttérés a munkanélküliséget, a társadalmi
egyenlőtlenségeket generálni fogja, szükség lesz egy (több) olyan
magániskolára, melyek a színvonalas szolgáltatásokat nem piaci áron, mi több,
tandíj fizetése nélkül fogja a rászoruló csoportok gyerekeinek biztosítani. 

Ezek a fiatalok – az átlag középiskolás korosztálynál
idősebb, az akkori 16 éves tankötelezettség értelmében 16 és 22 év közötti
fiatalokat fogadott be az iskola, akik kiestek egy vagy több középiskolából –
akkor többnyire iskolai problémák, ma már csaknem minden fiatal súlyos, a
társadalmi krízis és gazdasági ellehetetlenülés következtében kerül olyan
helyzetbe, hogy az iskolában képtelen a teljesítményre és képességei
kibontakoztatására. 



Referenciák:

A Külvárosi Tankört ma már az egész országban ismerik. A
határon túlról egyre több fiatalt kifejezetten ide irányítottak (Erdély, Szlovákia,
Németország, berlini Waldorf iskola), mert befogadó-integráló szerepénél fogva
messzemenően alkalmas ezekre a feladatokra. Az iskolában menedékesek is
tanultak.



Az oktatási rendszer
és a Külvárosi Tankör Középiskola 

A 2007 szeptemberében publikált McKinsey jelentés (Mi áll a
világ legsikeresebb iskolai rendszerei teljesítményének hátterében. OECD)
azokat a pontokat támasztja alá a kutatásainak eredményeképpen, amelyek mentén
a Külvárosi Tankör két évtizedig működött. A jelentés kifejezetten hangsúlyozza,
hogy minden iskolai reform kudarcra van ítélve, ameddig nem tartalmaz átfogó
intézkedéseket a következőkre nézve:

A
pedagógus lássa világosan munkája gyenge pontjait és a mögöttes okokat is. Értse
meg a helyes gyakorlatot. A
pedagógus motiválása a pénzen kívül főként a közös céltudaton alapul
(csoport, csapat jelenléte az iskolában)



Elvek, fejlesztések –
társadalmi és kormányzati, oktatáspolitikai támogatás 

Az iskola a kilencvenes évek közepétől a kétezres évek
elejéig minden fejlesztést elvégzett, amelyeket - egészen a jelenlegi
oktatáspolitika belépéséig, amelyet Hoffmann Rózsa fémjelez- habár örökösen
hangsúlyoz, de egyre kevésbé képes kötelező feladatként ellátni.

Ezek a következőek: 

TÁMOP
3.1.2. EU Tartalomfejlesztési pályázat a közoktatásban: A pedagógiai
módszertani megújulás támogatása, amelynek keretében egy szolgáltatói
kosárból lehet támogatást kérni a következőkre: differenciált pedagógia,
kooperatív tanulás, projektpedagógia, osztályzat nélküli értékelés, és
továbbiak. A Tankör ezeket a fejlesztéseket 2006-ra elvégezte. Ezért a
TÁMOP és egyéb EU támogatásokból nem részesülhetett, mivel pedagógiai
programjában a fenti fejlesztések erre az időre már benne foglaltattak.
(Ld. pedagógiai program, www.tankor.hu.)Az
un. második esély iskolákban (Oktatáskutató Intézet, 2005. hivatkozik Új
Pedagógiai Szemle online, 2005.) amelyek szükségességéről a megelőző
időszakban tanulmány készült, ugyanazokat a jellemzőket, pedagógiai
módszereket írják le, amelyekkel a Tankör rendelkezik, és amelyeket
használ. Többek között: ezek az iskolák a depressziós, beilleszkedési
zavarokkal küzdő iskolaelhagyók, a szociális konfliktusokkal terhelt
családok gyerekei számára rendkívül fontosak. Ezekben az iskolákban 6
diákra jut egy tutor, míg a többségi iskolákban 12-14 gyerekre egy
pedagógus. A Tankör a kilencvenes évek eleji indulás óta mentorrendszerben
dolgozik, ami azt jelenti, hogy minden fiatalnak személyes segítője van
egy tanár személyében.A
Tankörben 6 fős (főállású) tanári stáb működött óraadókkal kiegészítve,
amely a kilencvenes évek elveivel azonos elveket és gyakorlatot vall; ezek
az elvek: a gyerekközpontú iskola, kompetencia alapú oktatás, messzemenően
figyelembe véve emellett az ismeretek átadásának fontosságát, a HHH és SNI
diákok számára szükséges módszerekkel, amelyeket saját maga fejlesztett
és/vagy tanult meg az elmúlt két évtizedben. A
tantervek fejlesztése:

Természetismeret
oktatása a 90-es évek közepétől (jelenleg a központi tantervről még csak
most indult meg a szakmai vita)Társadalomismeret
tanterv, pályaorientáció, tanulásmódszertan oktatása. Szociális
kompetencia fejlesztés bevezetése Projektmódszer alapú oktatás tíz éve (ez
azért fontos, mert a kétszintű érettségi ezen alapul.



„Az iskolarendszer ne növelje a
társadalmi különbségeket, hanem a nehéz helyzetben lévőknek is adja meg a
felemelkedés esélyét. Nemcsak elit gyakorló intézményekre van szükség”. (Hiller
István oktatási miniszter, 2008.március 4.) 



Mint az iskola alapítója és
vezetője 2010. szeptember 22-én, munkatársaimmal, a tanári stáb minden tagjával
egyetértve bezártam az iskolát.



Egy olyan iskola, mint a Tankör, amely bár magániskola, de
tandíjmentes volt mind ez idáig, csak a leghátrányosabb helyzetű fiatalokkal
foglalkozott, mára már semmilyen társadalmi-szakmapolitikai támogatást nem
élvezett. Alacsony létszáma miatt a kétezres évekig is hátrányos helyzetben
volt, de talpon tudott maradni, azóta azonban olyan, kifejezetten
diszkriminatív intézkedések jelentek meg a közoktatásban, amelyek az iskola
bezárására kényszerítettek, mivel sem szakmai, sem erkölcsi alapunk nem maradt
arra, hogy a diákok és a szülők előtt ki merjük jelenteni, hogy biztosítjuk
számukra a fennmaradást. 

Ezek a következők: 
Bizonyos
számítások szerint a (bár csak alapfokú oktatásra vonatkozóan állnak
rendelkezésünkre konkrét összegek) egy tanulóra jutó oktatási összköltség
2008-ban 683 698 Ft
volt. (Figyelő, 2008. szeptember Utolsó csengetés.) A Tankör utolsó tanéves
támogatása ugyanebben a naptári évben havi szinten 814 325 Ft, amely
éves szinten 9 771 900 Ft, azaz nem éri el a tízmillió forintot.
Ez tanulónként 244 297
Ft. Ettől az időszaktól minden addig járó, s így előre
tervezhető normatív kötött felhasználású támogatást elvettek. 
A
pályázatok, mint már fentebb említettük, nem relevánsak és hozzáférhetők a
Tankör számára. Most nyáron megnyert egy EU TÁMOP Második Esély Iskola
pályázatot, de nem tudta felvenni a mintegy 35 millió Ft-ot, mert köztartozása
van, hiszen a működési költségekre nem lehet fedezetet szerezni. 
Ahogyan
azt a KDNP 2006 júniusában is kifogásolta, az addig működő közalapítványokat,
így a közoktatás területén működőeket is megszüntették idézem:” Rétvári Bence kitért arra, hogy a
közalapítványoknak jelentős vagyonuk van, így szerinte a kormányzati terv
mögött a közalapítványok vagyonának magánosítási szándéka is megbújik. Úgy
vélte, a törvénymódosítással ezt a vagyon kiviszik az állami felügyelet alól.”
És így is lett. Ettől az időszaktól kezdve nem lehetett pályázni arra a pénzre,
amely bele volt kalkulálva az oktatási innovációk finanszírozásába. 
NCA
források méltatlanok, mivel a kezdeti, törvénybe iktatott rendelkezések alapján
a fenntartó Periféria Alapítványnak általában 3 millió közeli összegeket
kellett volna kapnia, de a restrikció miatt évek óta néhány százezer forinthoz
jut hozzá a különféle NCA pályázatokon. 
Szponzoráció
ebben a közoktatási szférában nem releváns. 




2010.szeptember

A Nemzeti Tanévnyitón Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium
Oktatásért Felelős Államtitkára beszédében elmondta, a kormány arra
vállalkozott, hogy rendet és biztonságot teremt az oktatási rendszer egészében.
Szakít az idegen minták kritikátlan követésével, és helyettük a legnemesebb
neveléstörténeti hagyományaink erejére támaszkodva, azokat a mai kor
követelményeihez igazítva építi tovább és újra a magyar oktatást.





A Tankör számára ezért eljött az Utolsó csengetés. 




Czikora Györgyi iskolavezető, szociológus

sk 



…és az iskola tanári stáb tagjai:

Katulic László képzőművész, iskolavezető

Sándor Gyula tanár, tréner, közoktatási szakértő

Tildyné Ruh Borbála tanár, ökológus

és mások"

egyéb: az iskola honlapja és a facebook-csoport.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Petri György

Örökhétfő

Miután a hétfő
– a szervezők legnagyobb
csodálkozására, sőt, minden
várakozása ellenére –
sikerrel lezajlott:
az apróságok,
akik nem emlékezhettek
már a kedd, szerda és a csütörtök
fokozódó nehézségeire,
sőt a pénteki
színpompás katasztrófa
is csak annyi nyomot hagyott bennük, hogy
„durrogtak a staneclik”:
bírálni kezdték
a szabadszombatot,
a virágvasárnapot
(a felnőttek azt sem tudták,
milyen nap van,
együtthaladtak korukkal,
és – korukhoz képest – egyenletesen
kinyúltak).
Csak az óvoda meg a bölcsöde
toporzékolt:
hogy miért dobszerda, hogy miért
szerelemcsütörtök, hogy a
kiskedd átcsap nagypéntekbe,
hogy az ezüst- illetve aranyvasárnap
között ésszerű határt
csak a hamvazószerda dinamikus
perspektívájából lehet vonni, és ami
az úgynevezett „húshagyó”
keddet illeti – korántsem hagytak húst, illetve
korántsem hús volt
az, amit hagytak.

A megnemszületettek
undorral figyelték
az egész komédiát,
mondván, hogy minden mondvacsinált,
amíg ezekről az izékről
beszélnek, s nem mondják ki világosan, hogy
hosszabb a péntek,
mint a szombat.

A felnőttek ezek után
sem tudták,
milyen nap van, de jelentették
a szervezőknek, hogy állítólag
folyton nap van.
A szervezők a nagy időzavarban
úgy értették: tegnap van,
ezért évfordulókkal
kezdtek kísérletezni, ilyeneket
mondtak: „Ma volt 150 éve tegnap.”
Majd áttértek a kerek
számokról az ellipszis számokra
(Holnap lesz 132 éve tegnap stb.)
de az óvodások,
a bölcsödések,
a megnemszületettek
és (sajnos immár)
a felnemnőttek is
obszcén mozdulatokat
tettek időnyalókáikkal,
homokóráikkal;
telefingták
a korszagalkotó lékgömböket,
teleszarták a Telstarokat,
phalliújságokat ragasztottak,
francparenseket és
zölddisznókat hurcoltak
az ezeréves Pillanatnyilag téren
rendezett Momentánnál, és
egyre ezt ordították:
Ma mi van? Ma mi van?
Az Örökhétfő bevezetése óta
az Örökkévalóság (azelőtt Pillanatnyilag)
téren ezeréves
gyeptéglák zöldellnek
élőképek körül.
Harangvirágok, tölcsérikék
harsognak: hétfő! hétfő!
Csak a sírkertészek
motyognak maguknak:
hétfő, kedd, szerda,
csütörtök, péntek,
szombat, és rozsdás kannáik letéve
a napsütötte temetőn:
vasárnap.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

mostmár csak csodálkozom.

történt sokminden az utóbbi hónapban. volt még egy halál is. és sok más. mindent majd elmesélek, egyszer, máshol. de olyan is, amit soha nem tudtam volna, hogy lehet, nincs rá receptem, szavam.

és hogy milyen közel jár minden a meg se történéshez.

valami mozog bennem, nagyon mozog.

kolozsvár, budapest, taliándörögd, budapest, kolozsvár...

régebben úgy láttam a történeteim, láttam a végük, mielőtt elkezdődtek.

séta éjjel a szabadsághídtól kelenföldig, akkor, néhány hete, azon gondolkodtam, én vagyok a felelős a dolgaimért, igen. én választom meg boldogságaim, én vigyázok rájuk és akkor ők rám.

(valaki jár belőlem budapest és környékén, mint egy tolvaj, de áldva van, azt hiszem.)

valamikor régen felállítottam magam, ami voltam, és nagyon sokat járkáltam kérem, azóta.

valamit megtaláltam.

 

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

lassacskán elboldogulunk, mi, ti. vagy. én hiszem ezt-azt, ondófoltos gatyában vagyok, megint csövelek egy hétig most, mint régen. budapesten, a kutyaszaros ég alatt, innen el is megyünk holnap, egy völgyben csövelünk egy hétig, kutyaszaros ég alatt. és tudom, például azt, meg kell tanulnia (valakinek, az embernek) önmagát elfogadni és másokat szeretni.

évekig azt tanultam, az emberben ne bízz, persze, ki is az. de mostmár tudom, a bizalom az, ami a lényeges pillanatokban válik el, össze, vissza. én bízom az emberekben. ez mostmár, kérem, így lesz mindig. nem mintha nem csalódtam volna, sőt, de tudom, a csalódást az ember magának vagy megengedi, vagy nem, akárcsak a női orgazmus. és azt is tudom, mostmár, nem összetévesztendő a bizalom az elvárásokkal. elvárom az emberektől, kérem, hogy emberek legyenek. és ebben örömömet lelem. a bizalom pedig az, hogy tudom, vagy minden feltétel nélkül tudni vágyom, aki vagy.

a végén az számít (talán), van, akivel kedvem van ismerkedni, amíg. amíg vége. és valahogy lesz, tudom jól. van miért. felhősödő egek, sötétek, viharok. kelenföldön pernyézik az ég. arrébb isznak ketten, itt megy valami irish punk. haragszanak rám valakik. az vagyok, akinek mondom magam, ha elhiszem. budapest dobog. hallik valami vonat. fényképező emberek. mindenki akarkodik, vagy acsarkodik csak. kezdhető bárhol. joe strummer mondogatja itten, the future is unwritten.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

megint szeretni egy várost. de türelmetlenül, és megnéztem két napja életem legunalmasabb meccsét, de megérte. jártam biciklivel kolozsváron, nézelődöm mostanság inkább, mint iszom, farkasutca, hajnalnegyed, kőkert utca, házsongárdi temető, főtér, járatok, ki hol voltam. írtam is mostanság, meg hogy milyen nagyot lehetne mondani, ha huszonkettő. sok a boldogszülinapot-üzenés emberektől, szerettektől, régi nőktől, és megfáztam mint az állat, a légcsövemben szkarabeuszok motoszkálnak, na de rímeljen a fasz itten. megkaptam a kétezertízes szépverseket, azt hiszem, ebből esetleg fogok tanulni, a kétezerkilences nem ment (sehova). annál nagyobb az év, persze. ez is. meg melyik év nem nagy, uram? vágyom valakinek (pszt) a pinájára. ha lenne egy szigetem, dúdolom. négyéves vagyok.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

"...csak megöleltük egymást, így búcsúztam el tőle, s így lett ő az oka annak a nyugtalanságnak, amelytől aztán egyáltalán nem tudtam megszabadulni a mai napig, szóval, nyugtalanság, vigyorgott rá ásítozva a magyar, és ültében megropogtatva a hátát, azt morogta maga elé magyarul, hogy mondjad csak, te utolsó farkas, mondjad, én hallgatom - igen, mondta erre ő, és visszafordult az ablak felé, és már nem folytatta, végleg elhallgatott, hisz hogy magyarázza el, hogy bár visszatért oda, ahonnan a maga Extremadurájába rövid időre eltávozott,és maradt a gondolkodástól mentes élet, vagyis a Sparschwein halálos sivataga, hogy magyarázza el ebben a Sparschweinban, ebben a kongó, hideg, üres térben, hogy noha azt az ennyi meg ennyi eurót azóta sem kereste meg, Extremadurát a maga kongó, hideg, üres szívébe zárta, és azóta megváltoztatva a végét, és éppen ott, a végénél, napról-napra folyton újraírja a fejében José Miguel és farkasa történetét."

Krasznahorkai: Az utolsó farkas

tulajdonképpen sok minden történik, volt, elballagtam, megnéztük a napfelkeltét akkor a gellérthegyről, olyan volt, mint valaminek a szalagja, ahogy elszakad valami irtózatos és szép, messzi tűzgolyótól, mint egy megnyitó, taps nem volt, se hang az égből, se mózes, nem írunk törvénykönyveket, imhol vagyok, van egy érettségi bizonyítványom, mint egy álom, hétfőn nyitva, valószerűtlenül kék, kéklő, pára a tekintetemben (most olvasom ki belőle, ömlik, de pszt), azóta nappal alszom és hajnalban megyek haza, mintha benne derengenék valamiben, sokat szívok, de ez csak ideiglenes, most aztán mindent szabad, egyik hétfőről egyik keddre virradólag forró ölek és test és csönd aránya, azóta is pipacs és pinaszag van az ujjamon, meg csakúgy megérzem néha, itt-ott, a hétfő meg a kedd az mindenféle napokba belebeszél, mint egyik távoli vasárnap, amikor, hát, nem akkor kezdtük, csak akkor voltunk először biztos talajon, azóta ismételgetem magamban megrögzötten, le kellene menni cigiért az utcaalji boltba, de nem lakom most hegyoldalon, nincs hova lemenni, mintha akkor minden másképpen lehetett volna, de minimum a meghalások maradtak volna képzetek az agyban, de ezt hagyjuk, most nem fogok erről beszélni, lényeg, hogy az az utca, mintha nem laktam volna ott soha, már nem az enyém, csak a nevét tudom, ott vonatkodik az agyban, hold-világ, hold-világ, kolozsvár egy kép a leghátsó szobában, nem tudom már, mikor kezdtük, hullanak az ölembe kávéhavazó történeteim, mint egy filmben, hiányzó csavarok vannak, elcsapott krédók, időtlen lebegések, soha meg nem írt regényszereplők, példabeszédek a patkánylyukból, de hagyjuk már, közben véget ért a lost, jövő hónaptól nem lehet dohányozni az aluljárókban, mindenki házasodik, hulló nyár és lejtmotívumok, gondolkodom a szabadságról is mostanság, mert az tiszta, hogy olyasmi az, amit az ember nem érdekből tesz, de ott van ez a paranoia a dolgok mögött, amiből mindenféle tenniakarás ered, legalábbis az én esetemben, mindig újra akarom írni, magam és másokat, alakul a molekula, csak tudná hova, de ez nem is rossz, ha nem hinnék ezekben az újraírásokban, nem tudom, mit kezdenék magammal, és megtanultam, hogy a félelem a szemben meg tudja menteni azt, akit néz, sokat énekeltünk a deákon, bob marleyt és johnny casht, az annamária pedig olyan név, mintha almát harapna az ember, a panni pedig valóságosabb, és évek óta írtam valamit, amiről nem tudom, hogy milyen, csak azt, hogy soha nem volt semmit ilyen jó megírni, nem is fogom kiadni, vagy átírom, nem szabad nekem annyit mondani, azt hiszem, mint ami ott van, de most ez nem is érdekel, majd még előveszem, és megtanultam hrabalról, hogy minden prágai polgárról meg tudta mondani, miben fog meghalni, weöres sándorról is egyet s mást, de azt nem mondom el, mostanság nem maszturbálok sokat, nem azért, mert nincsen laptopom, csak ez most olyan idő, időjárásjelentést nem nézek, de valami jön, úgy néz ki, ilyen a tekintete a csöveseknek a deákon, megszerettem a dunaparton-ülést, a reggeli kávézások elhúzódnak, lesz talán egy évem a rekonstrukcióra, mint régen, a vasárnapok előtt, amikor nem jártam iskolába és inkább csak írtam minden kolozsvári kocsmában, mint egy elvetemült hülye, elsőízben rekonstruálva önmagam, hogy aztán tanuljak meg beszélgetni, a beszélgetést, mint minden történet szívét azóta is keresem, mint a bajt, kolozsváron végig kell járnom még néhány utat, de visszajövök, mint mindig, ahogyan oda is, a paranoia állása szerint, és félek mindenfélétől, mostmár bizonyosan tudom, hogy képtelen vagyok szeretni, ezért volt minden játszás, hogy nem a másik embert szerettem, hanem magamat, ahogyan a másik emberrel vagyok, és hogy azok, akiket szeretek és szerettem, azokat valamiféle bizarr kegyelem jóvoltából szerettem meg, és azt is tudom bizonyosan, hogy nem érdekel, miért és hogyan, akikkel eljátszom, hát eljátszom ezentúl is, a magányhoz való beteges rakaszkodásom pedig leszarom, mert megtanultam azt is, hogy bármennyire is erősek az ember önkárhoztató gondolatai és előrelátásai, vannak dolgok, amik egyszerűen vannak és történnek, és nem függnek holmi emberi allűröktől vagy kedélyektől, legyenek évszázadosak akár, ennélfogva ráhagyom, hadd kegyetlenkedjék velem mindenféle áldás, van annak szaga, könnyűség van, és bejárható utak, ezer meg ezer, az sem érdekel, ha nem sikerül mindent bejárni, szarok a nirvánára, de ragaszkodom ehhez-ahhoz, tollukszegett, káromkodó angyalaimhoz, kávéhoz, köhögéshez, tervrajzokhoz egy helyen, sörhöz, tangóhoz, sötét felhőkhöz és valami nőszagú viharhoz, hajnali hazatérésekhez, és a kurva pipacsokhoz a számban, soha nem fogom megtudni pontosan, mik a tévedéseim, de nem érdekelnek, a félelemről még annyit, hogy elindíthat, de az a jó, hogy aminek vége lesz, egyszer úgyis vége lesz, mint egy tévésorozatnak, aminek nem, annak úgyse, és ezen dolgok megkülönböztetése nem emberi feladat, szóval fogja be mindenki a száját és legyünk már hálásak, bazmeg, ha pedig vihar jön, majd várok rá néhány sörrel valami téren.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

A benned lévő állatok kiülnek
a bőrre és a szemre nem szerint,
valami van a szívben - súlyos főleg,
az évszakot csakúgy kikérdezik
a városok, harapni kéne, téged,
ajkat, lábat is. Többen hűlnek itt,
a kávéhull, az öl, a csikk, a ritmus,
a reggel az, hogy álmatlan is átmos.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

van valami friss abban, hogy elhagytam a laptopomat. kicsit mintha másképpen néznék, úgy, ahogyan régen nem.

vagy csak tavaszodik, eső esik.

nincsenek értéktárgyaim. nincsen internet, nincsen hova. ez könnyűséggel tölt el, de azért kellene szerezzek valami laptop-szerűt, bár ha most nem, akkor át kell szerveznem a közeledő napokat.

következő kötet fele süllyedt. ez még több könnyűséggel tölt el, de azért kicsit fáj. egy vers van, amit nagyon sajnálok. még néhány, amit szerettem csak. és amikor a varródani elveszítette a laptopját, arra gondoltam, én biztos mindent elmentenék, mondjuk googledocs-ba.

elmenteném én szívesen.

a tegnapelőtt a kálvin mellett egy egészen szép kurva az arcomba mosolygott és köszönt. én is köszöntem, aztán ő nagyon aranyosan megkérdezte: nem akarsz szexelni? visszamosolyogtam, mondtam, hogy ma nem.

dehogynem, akarok szexelni, olyan nővel, hogy csakúgy találkozunk vagy szemezünk valahol, és ne legyen köztünk, csak a bor, amit megiszunk, néhány szál cigi, néhány történet és semmi más. mert már egy ideje nem volt ilyen. nem vágyom tartós érzelmekre. ma nem.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

ezek voltam én, mondja,
látod, ez volt az én életem,
ilyen képek áramlása,
hideg van kinn és tavasz,
hozzák az eget a világra,
hozzák a szédelgő porok,
van benned valami pára,
mondja, hat óra húsz van,
hagyj mennem mostmár.
menj hát, szép, szenvtelen
ember. lélek ami rongál,
lélek ami horkol, meglehet.
test az amit osztasz, test
ami bomol, meghal, levet.
az ember terítőket fest,
asztalos vagy mérnök lesz.
az ember leül, kávézik
bizonyos szép nőkkel,
vagy csak egyedül, picit.
aki ember egyszer többé
nem lesz ember. csakhogy
mikor lesz az ember ember.
de ez most nem érdekel.
vagyok és te nem vagy.
itt nem, legalábbis. hát
akkor menj, reggel van,
megyek hamarosan
én is. hozzák a szelet
csikkvillanó betegek.
az együtt helyei, azok.
tavaszillat, percek, korok.
nyomdahibás falak, szorong
a szemünk, ha látjuk,
de mosolyog is, úgy szorong.
még annyit, ha ez még átjut,
ismerek újabban ilyen
szorongó-mosolygó szemet,
te is benne vagy, ha belenézek,
szép és szédítő és egyszerű,
egy nő, igen. nem tudom azt,
de jó, ha van. de hagyjuk ezt,
búcsúzás van, ilyenek. ideje.
jó volt veled. szorongom el,
persze, még egy kávé,
a hajad és a kezed helye,
halálporok, szépek, morzék.
harmonika nyikorog. ha egyszer
elmegyek innen, rendben,
addig majd lefestem. jól vagy,
jól vagyok, barátom, ne aggódj.
a macskakő rezeg. cigifüst,
rengeteg, porok. rendben,
mondja, mondom, rendben,
tábortüzek lassú vakuzása,
harmatos szar ébredések,
kezdődés következik, mondja,
jár a lélek s elég vidám, elég részeg,
vonatok, por, tavasz. tréma és
üdvök. hajnali részek.
menj.

Pontszám:

 

 

5 (1)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

igen, hogy lenne már végre kezdés. átváltozások, napok, láz. kávéházak hajhullatása, találkozások, évadok. hetek óta rágja magát az emlékezet, de többet köpik. félelem van, hogy nem lehet mostmár visszamenni. vannak szövegek, helyek, körökben együtt látszunk. félelem, félelem, félelem. nem tudom megírni. igazából elvonulni kéne, erre lenne szükségem, egy vagy két hét, ahogy régen, hogy nem megyek ki és dolgozom. de ez most nem lehetséges. szóval nem megy, hetek óta már, most nem. mert mi ez bennem. ezt kéne konstatálni, de csak iszom. és a legrosszabb, semmit nem tudok megcsinálni, ami más, mert ott van ez, ez a vers vagy micsoda, ez a feloldozás kérése, hogy engedjem el, menjen. egy éve akartam megírni, aztán most, az évfordulón, aztán legalább február legyen még, aztán semmi. csak az űr. és a terhe. és félek, hogy nem tudom elmondani, nem tudom elmondani azt például, hogy igen, mi az alatt a néhány év alatt tényleg reménytelenségben és tényleg boldogok voltunk. és ott van ez a rágás, ott belül és nem enged menni, állandóan akasztja a járást, nem tudok semmi mást elkezdeni, befejezni, méltatni, írni. és legalább elfogadni tudnám, akkor lenne honnan elindulni. március három van, megint tavasz. semmit sem tudunk, uram.

másfelől lehet, hogy nem érdemlem meg. a megírását. a hiányát. és akkor mindegy, talán. de valamit kellene mondani (ja, és ha már itt vagyunk, a mondásnál, akkor elmondanám kisasszony, akit korábbi bejegyzésben annyira gyűlöltem, hogy hagyja már ezt a több mint féléve folyó sms-küldést és számküldést, e-maileket, időnkénti megkeresést, ha nincs, hova szaladnia. ha dugni akar, csak szóljon). mert a mondataim is önmagukat szúrják le már. akkor menjünk ki valahova, és nézzünk körül. lehet, hogy tanulnom kellene, mert nem elég a kert, ami van, ahhoz, hogy elmondjam. nézni.

és ezt is unom, hogy ismétlem magam, bejegyzésből bejegyzésbe, én ennek a bejegyzésnek egy csillagnál többet nem adnék, kérem.

Pontszám:

 

 

3 (1)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

láz, láz, éjszakák, halomba gyűjtött meghalások, tél van és lassan megfagynak a kötelek, kitágul a fa, könnyű lesz majd összetörni.

frissebb szavak kellenének, eltelt a tizenharmadika és nem tudtam, mit írhatnék ide, egyévemeghaltő, lassan nyilvánvalóvá válik, reményeim ellenére, a halottak nem támadnak föl, nem ölelhetem meg mégegyszer, nem mondhatom neki, hogy te hülye fasz és szeretlek és bocsáss meg.

összefolyó betűk, néhány mondat, most kezdődés van, csak nem látni ki még, párás az ablak, február van, hideg, hallucinogén évszak, azt írtam az elején, amikor ez a halottas, hosszú kétezerkilenc kezdődött, nem tudni, minek vagy miknek az éve lesz ez, mostmár tudom, de hadd mondjam ki még egyszer: nem tudom, minek vagy miknek az éve lesz ez, de lesz.

ahogy a többi.

járok a testem körül, csattognak a láz szerkezetében a műszerek, porzik minden, aztán csak itt vagyok.

amikor elkezdtük, nyár volt, jártak fölöttünk a felhők, két üveg vodka a két zsebünkben, éjszaka lerészegedtünk a balhék után mindig, a vonatokra soha nem vettünk jegyet, minden játék volt, és mennyi nő és mennyi glanc, csikkek, utcák, ha féltünk is, tudtuk, minden rendben lesz, előbb-utóbb.

hajhullató, gyönyörű, szaros történeteink. fel kéne tápászkodni. sétálni a szélén, találkozni. csak menni szoktam.

Pontszám:

 

 

4,7 (3)

Jelentkezz be a szavazáshoz!